Hát akkor elkezdem, blogot írok.

Bemutatkozásként annyit, hogy 40-év körüli Nyugat-magyarországi férfi vagyok, párommal és 3 gyermekemmel élek együtt. A középső 11 éves kisfiú miatt született ez az oldal, hiszen ő az egyetlen gasztroenterológus által biopsziával igazolt gluténérzékeny a családban. Ez a vizsgálat kb. 1,5 éve történt, azóta lett minden sokkal, de sokkal bonyolultabb, hiszen az első "legfeljebb majd nem eszik kenyeret" gondolat óta sok minden megváltozott kis családunk életébe. Mert akkor arról még nem tudtunk semmit, hogy szinte minden tartalmaz búzakeményítőt meg van olyan hogy keresztszennyeződés, meg, ha elmegyünk nyaralni vagy csak kirándulni, valamerre akkor képtelenség valahova csak úgy beülni és enni valamit. Meg, ha meg is oldjuk, az itthoni étkezéseket akkor is ott az iskola, a nagymama, mind-mind egy új kihívás. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg cöliákiás blogot, cikket, szakirodalmat olvastunk, rengeteg hasznos ötlettel, tanáccsal, csak egyik sem írt arról, hogy kell ezt a helyzetet egy szülőnek elmagyarázni és egy kisfiúnak megélnie. Mert számtalan akadályba, lemondásba ütközött szegény, elég csak egy szülinapi zsúrra gondolni ahol tortát bontanak a többiek, egy osztálykirándulásra vagy farsangra ahol egymást kínálják mindenféle finomsággal, nasival a társai, és ezekben a helyzetekben ő nem lehetett kisgyerek. Érett felelősségteljes döntéseket kellett hoznia, ami már a személyiségét is erősen befolyásolja, formálja.
Természetesen vele együtt változott az egész család is, hiszen az első hetekben egy átlagos bevásárlás is több órába telt, mire minden apró betűs címkét átvizsgáltunk, hogy melyik termék maradhat az étrendjében és melyik nem. Voltak olyan kezdeti pillanatok, amikor nagyon elkeseredtünk, hiszen jó-jó, hogy vannak alternatív lisztek, de valahogy a végén még sem ugyanaz lesz a szilvásgombóc, a kenyérsütési próbálkozásokról nem is beszélve. Aztán a többi tesónak sokszor ez volt az első kérdése, hogy "ezisgluténmentes" enyhe fintorral. Ezért azt a megoldást választottuk, hogy két konyhát párhuzamosan tartjuk fent. Ami lehet az gm-esen készül, de van hagyományos étel is. Ez persze viszonylag nagy feladat, minden nap két külön fajtát főzni, külön eszközökkel, külön edényekbe, külön alapanyagokból, nagyon nagy munka, ezért külön köszönet a páromnak, hiszen a konyha feladatokat és minden napi étkeztetést 95%-ban ő látja el. Méghozzá elég ügyesen, minden nagyon gusztusos és finom, ráadásul az egy éves kontroll vizsgálat eredménye is megfelelő lett.
A maradék 5%-ban én bohóckodok a konyhában, több kevesebb sikerrel. Pont ezért született a blog, hiszen a kezdeti sokkon túl vagyunk, kialakult egy rend, ami szerint élünk, de azért mindig van mit javítani. Megosztanám, miket készítek neki, milyen alapanyagokból és gondoltam itt összegzem majd magamban a tapasztalataimat, sikereimet és ígérem a kudarcaimat is :), és talán valaki másnak is adhat majd tanácsokat, ötleteket vagy csak reményt, hogy nincs egyedül e nagyvilágban.
Kezdetnek legyen elég ennyi aztán, majd meglátjuk.

Péter